Labdarúgás - NB III. Dél-keleti csoport

2024.04.26. 07:33

Akár vasárnap bajnok lehet az Előre

Akár már hétvégén elérheti egyik célját a Békéscsaba 1912 Előre csapata. Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság Dél-keleti csoportját vezető lila-fehérek kedvező esetben vasárnap megszerezhetik az aranyérmet. A 26. játéknapon a Körösladány hátrányosabb helyzetből folytathatja a harmadik helyért vívott külön versenyét, a Füzesgyarmat pedig utolsó esélyét ragadhatja kézbe.

Bakulya Mihály

A tavasszal mindössze egyetlen pontot szerző Bódis Norberték csak a sereghajtó legyőzésével tarthatják életben a bennmaradási reményeiket

Fotó: Bencsik Ádám

Az utolsó előtti helyre visszacsúszó sárréti piros-fehérek a sereghajtó Ceglédet fogadják, amely hozzájuk hasonlóan egyetlen pontot szerzett idén. A gyarmatiak számára elérkezett az az időszak, amikor már nem igazán hibázhatnak többet a bennmaradás érdekében, ennek megfelelően győzelmi reményekkel várják a találkozót.

Szabados Tamás, a Füzesgyarmati SK vezetőedzője: – A szezon legnehezebb mérkőzése előtt állunk. Fiatal csapatunk nagy béklyót cipel magával hetek óta, ám azért rengeteget kell tenni, hogy ez lekerüljön róla. A fiúk tisztában vannak vele, hogy nem becsülhetik le a sereghajtót, vért kell majd izzadniuk a sikerért. Két hasonló cipőben járó fél találkozik, és amelyik több hibára tudja készteti a másikat, be is gyűjtheti a három pontot. Ez számunkra az életben maradást jelenthetné. A héten az volt a legnagyobb feladat, hogy erre mentálisan is készen álljunk. Eltiltás nem nehezíti a helyzetünket, sérülés miatt viszont Szabó Martin játéka kérdéses.

Merőben más jellegű kihívás vár a fővárosban a listavezető Előre játékosaira. A csabaiak 10 pontnyi fórral rendelkeznek a második helyen álló ESMTK előtt és amennyiben sikerül nyerniük a rangadón, azzal a bajnoki címet is bezsebelhetik az utolsó négy fordulótól függetlenül.

Csató Sándor, az Előre vezetőedzője: – Tisztában vagyunk a mérkőzés súlyával és pikantériájával. Kellően motivált a társaság, szeretnénk mielőbb lezárni ezt a bajnokságot és természetesen a visszavágási vágy is fűti a csapatot. A megszokott heti ritmusban készültünk, nem csinálunk különösebb presztízst a mérkőzésből. A tartósan sérült Fazekast leszámítva teljes lesz a meccskeretünk, hiányzónk nincs. A bajnokság végjátékában kemény csatáink lesznek, jó formában lévő ellenfelek jönnek soron, ami segítheti az osztályozóra való felkészülést.

A bronzéremért harcoló ladányi együttes idegenben szerepel, egészen pontosan Dabasra látogat, a három pont begyűjtése reményében. A Honvéd elleni legutóbbi döntetlen miatt üldözöttből üldözővé vált a sárréti alakulat, de a zsinórban nyolc meccsét elveszítő Pest vármegyei ellenfelével szemben sokat tehet azért, hogy visszaállítása a korábbi állapotot.

Ekker Attila, a Körösladány MSK vezetőedzője: – Lecsúsztunk a dobogóról, a hátralévő meccseken nem igazán hibázhatunk, de van még lehetőségünk. Már pedig amíg esély mutatkozik az éremszerzésre, addig hajtjuk a riválist. Szép kihívás előtt állunk, hiszen az évad végén minőségi ellenfelekkel találkozunk, de a bajnokság sok érdekességet tartogat még, ezt szeretnénk meglovagolni. Az aktuális ellenfél idei szereplésével nem foglalkozunk, nekünk Dabason is a saját utunkat kell járnunk. Próbáljuk megnyerni a hátralévő mérkőzéseinket, ehhez lehet segítség, hogy a keret valamennyi tagja bevethető állapotban van.

A 26. forduló programja. Április 28., vasárnap, 11.00: Kecskeméti TE II.–Pénzügyőr SE, Bp. Honvéd II.–Vasas FC II. 17.00: FC Dabas–Körösladány MSK, Erzsébeti SMTK–Békéscsaba 1912 Előre, Füzesgyarmati SK–Ceglédi VSE, Martfűi LSE–Hódmezővásárhelyi FC, Monori SE–Szolnoki MÁV FC, BKV Előre–Szeged-Csanád Grosics Akadémia

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában