Békéscsaba/Interjú

2018.12.29. 21:11

Döntéseiknél egy szempont érvényesül, hogy a tagok jól járjanak

A Magyarországért Alapítvány kuratóriuma, ezen belül a Hangyaszövetkezeti Együttműködés elnöksége Magyar Örökség díjban részesítette Adamcsik Lászlót, a Csabai Raktárszövetkezet elnökét. A szövetkezeti életben végzett több évtizedes, példamutató munkáért járó elismerést Bakos István, a Magyar Örökség díj kurátora és Patay Vilmos, a Hangyaszövetkezeti Együttműködés elnöke adta át Adamcsik Lászlónak a minap Budapesten. A díjazottal beszélgettünk.

Nyemcsok László

Adamcsik Lászlót Magyar Örökség díjjal tüntették ki Fotó: L. P.

– Mennyiben más ma egy szövetkezet, mint a régi téeszek?

– Alapvetően a rendszerváltás után alakultak meg, magántulajdonú gazdák szövetkeztek, de a tulajdonukat nem adták be, önállóan gazdálkodnak. Jegyeztek egy szövetkezeti részjegyet, hogy részesüljenek a szolgáltatásokban, és reszt vesznek a demokratikus önigazgatásban. Saját maguk döntik el, hogy mik legyenek a tevékenységek.

– Mit várnak el a szövetkezettől, például a Csabai Raktárszövetkezettől?

– Elsősorban azt, hogy jobb piaci pozíciójuk legyen kistermelőként is. Nagyobb mennyiségű árukészlettel jobb árat tudunk kiharcolni. Biztos fizetők vagyunk, 15 napra fizetünk, 22 éves a szövetkezet, és az említett határidőt soha nem léptük túl. Nemcsak a felvásárlásban van ez így, hanem az adófizetésnél, a hitelek törlesztésénél, a kamatok fizetésénél is. Ezt értékeli a tagságunk, a partnereink, a pénzintézet. A tagoknak ingyenes tárolást végzünk, a szárításért ugyanakkor a rezsiköltség miatt fizetni kell. A termeltetést is segítjük igény esetén áruhitellel, vetőmaggal, növényvédő szerrel. Pályázati, könyvelési szolgáltatásban, a területalapú támogatás igénylésében is segítünk.

– Ezek után felmerül az emberben, hogy miért nem lép be minden gazdálkodó valami hasonló szövetkezetbe?

– Vannak egyéni termelők, akik még mindig nem vetkőzték le a negatív tapasztalataikat a régi típusú szövetkezetekkel szemben, és emiatt fenntartásokkal rendelkeznek az újaknál is. A Csabai Raktárszövetkezetnek ugyanakkor 210 tagja van, létszámunk folyamatosan bővül. Vannak emellett olyan termelők, akik egyedül is olyan nagyságrenddel bírnak, hogy maguk intézik a dolgaikat.

– Hogyan épül fel szervezetileg a szövetkezet?

– A két közgyűlés között az igazgatóság vezeti a szövetkezetet. Elnökként én felelek azért, hogy a határozatokat maradéktalanul végrehajtsuk. Olyan előterjesztéseket teszünk, melyek a zavartalan működést biztosítják. Döntéseinkben az vezérel, hogy mi a jó a termelőknek. Ezt a szemléletet, munkát elismerik, és a Magyar Örökség díj is azt támasztja alá, hogy nem pillanatnyi ötletek alapján, hanem jól felépített stratégia mentén dolgozunk.

Adamcsik Lászlót Magyar Örökség díjjal tüntették ki Fotó: L. P.

– Az idei évben a megyében raktározási nehézségek is adódtak. Önöknél jelentkezett ez?

– Megfelelő tárolóhelyeink vannak, és a kapacitást folyamatosan bővítjük. Két éve egy 7000 tonnás magtárat építettünk. Szóval, mindenkinek a terményét tárolni tudjuk.

– A Magyar Örökség díj mit jelent az ön számára?

– Az egyik legnagyobb szakmai kitüntetésnek tartom. Erőt ad ahhoz, hogy tovább végezzem ezt a munkát, amit nagyon szeretek. Jólesett, hogy sokan gratuláltak, felfigyeltek az elismerésre. A családomnak is köszönöm a segítséget. Egyébként termelőként feleségem is tagja a szövetkezetnek, de azért a döntéseket itt én hozom.

Névjegy

Adamcsik László 1962-ben született Békéscsabán.

A Tessedik Sámuel Főiskolán végzett agrármérnökként, ezt követően vetőmagtermesztési szakmérnökként. Pályakezdőként a Hidasháti Állami Gazdaságban volt műszakvezető, majd a csabai Lenin Tsz-ben a baromfirészleget irányította. Ezután 10 évig egyéni gazdálkodóként dolgozott. 1997. július 1-jén nevezték ki a Csabai Raktárszövetkezet ügyvezetőjének, öt évvel később elnökének.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában