2024.05.06. 18:24
Elhunyt a férfi, akit kihoztak a csabai égő házból
Tűz keletkezett hétfőn délután egy lakóházban, Békéscsabán, a Boglyás utcában. Egy hatvanas éveiben járó férfi életét vesztette.
Mint korábban megírtuk, hétfő délután érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Békéscsabán kigyulladt egy hétvégi ház. A Boglyás utcában lévő ötven négyzetméteres épület egyik szobájában volt tűz tizenöt négyzetméteren. A kiérkező tűzoltók kihoztak egy hatvanas éveiben járó férfit az égő házból, azonban az életét már nem lehetett megmenteni. Ágy, szekrény, hűtőszekrény, asztal és felhalmozott hulladék izzott az épületben. A tűzoltók megfékezték az izzást és egy gázpalackot is kihoztak a házból.
A katasztrófavédelem közleménye szerint nem zárható ki, hogy dohányzás miatt keletkezett a tűz, azonban a pontos keletkezési körülményeket tűzvizsgálat fogja feltárni. Mint írták, gyakran vezet tűzhöz a dohányzás, ezért mindig meg kell győződni arról, hogy a csikket megfelelően elnyomták, illetve kerülni kell az ágyban dohányzást.
A rendőrségen hírportálunknak elmondták, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.